Mah Gor = A tudás népe. De milyen is az a tudás, amelyről az ősi tanítások szólnak? A tudás szavunk valamiféle ismeretek birtoklását jelentik és egyfajta beavatottság jellegű értelme is van. Az újszövetségi szentírás a mustármagról szól, mint a legkisebb magról, amely hatalmas fává terebélyesedve veszíti el önmagát és hoz termést. A mag „tudása” az a lehetőség, amely minden csírájában létező dolog sajátja: magában hordozza a lehetőséget, hogy kiteljesedjék. A másik fajta „tudás” amiről a kísértés történetében olvasunk. A jó és a rossz tudásának lehetőségét jelentő elkülönülő tudásról. A mag „tudása” az a tudás, amely a jó talajba hullva százszoros termést hoz, miközben elveszíti önnön Énjét, a jó és rossz „tudása” az Istentől elkülönülő önmagára eszmélő ember, a teljességből kiszakadás elkülönítő tudása.

Ezt nevezi a mai liberális gondolkodás Felvilágosodásnak. Ma már egyre inkább kiütköznek ennek a fajta „tudásnak” korlátai. A környezet és emberpusztító gondolkodás, melyben az „Én” fává terebélyesedik a haszon az égig nő, s a szeretet törpe marad.

A tudás szó már Jézus korában is vitatott értéknek számított. Ő a kicsinyekhez jött el nem az írástudókhoz. Nem értékeli nagyra a világ tudósait. De a népi bölcsességet értéknek mutatja be: „Nézzétek az ég madarait…”

A „bölcs” szavunk a világ és az azon túlmutató jelenségek együttes szemléletét jelenik. Nem válik benne szét az evilági és az „Isten országa”.

Mert az evilági dolgok és Isten országa egyszerre zajlik bennünk. Minél inkább kisebbedik az „Én” vagy pontosabb szóval az önnön magamra irányultság, az önzés, annál inkább nyílik bennünk Isten országa.

Hogy ez mennyire nem a jelen eszméje, azt a Szent Korona „égivé” avatása is mutatja. Hogy ez a dolog nem pusztán egy utód nélkül maradt király gesztusa volt, azt a későbbi korok koronához fűződő személyes viszonya igazolja.

A Kossuth tér és az ehhez kötődő hűség és kitartás, egyfajta vállalás, amelyben a személyes Én megkopik, és mindazok akik önmaguk fényezését látták, vagy látják benne előbb utóbb lemorzsolódtak-lemorzsolódnak a térről. Itt nem a vezéralakok és sztárok alakítják a tér mondanivalóját és üzenetét, hanem az állhatatosan kitartók.

Ők azok a meghívottak valami nagyszerűen újra, aminek hamarosan részesei lesznek.

Ezért beszélt Zsuzsika a sokunkban még megbúvó én játszmákról, amelyek akadályozzák ennek az Új-nak az eljöttét. A változás bennünk rejlik s nem elsősorban politikai, hanem erkölcsi természetű.

A változás nem az akaratunktól, hanem az egységünktől függ. Az egység pedig nem szavakból és ígéretekből, hanem az ügy iránti hűséges elköteleződésből fonódik össze.

                                                                                                                                              Antal Péter