A civil társadalom erkölcsi-politikai ébredésének és kitartásának 1000.-ik napját köszöntjük Június 12-én. Történt valami, ami minden egészséges gondolkodású embernél kiverte a biztosítékot 2006. szeptember 17-én. Felállt a TV-je mellől, hogy szót emeljen az ellen a hazugság ellen, ami mindmáig mételyezi társadalmunkat. A hazugság, amely mögött a láthatatlan hatalom húzódik meg. A hatalom, amely elfoglal minden olyan posztot, melyet gyengeségünk és megosztottságunk „önként és dalolva” kínál fel számukra.
Különös hangsúlyt ad a napnak, hogy június 12-én lesz a Kossuth tér kontra Gyurcsány per 3-dik fordulója is. Egy peré, amelyet Kalmár László, a civilek civil képviselője vezet a hatalom jogi bástyái mögé bújt gyáva ellenfél ellen. Gyáva, hisz a jog minden kiskapuját kihasználva bújt ki az „öszödi mutyi” s majdan a 2006. május 26.–án ott elhangzott beszéd minden következménye alól. Az ország gyalázó beszéd szeptember 17-én kiszivárogtatott sajtóhíre tízezreket hozott ki a Kossuth térre. A kezdetben Hyde parkként üzemelő éjjel-nappali tüntetésen becslések szerint legalább 1 millió ember fordult meg. A háttérhatalom, és annak bábkormánya a lakáj médiával karöltve mindent megtett, és megtesz, hogy a palackból kiszabadult szellemet befeketítse. Az önkéntesekből verbuválódott, a non stop tüntetés részeként felállított ingyen konyhán szükségszerűen megjelentek a hajléktalanok is mint a „szociálisan érzékeny” önmaguk által baloldalinak titulált hatalom kísérőjelenségei. A helyi önkormányzat, és a főváros „szabad madarai” semmit sem tettek a tömegért, hacsak a károgást és a későbbi ingyenes gumilövedék esőt nem számítom. Az ország háza közelében a mai napig nincsen nyilvános illemhely, bár minden nap buszok tucatjai hozzák a turistákat a térre. Az már csak hab a tortán, hogy a Simon Perez által megnevezett, „privatizált” Magyarország helytartói rendre lefasiztázták és csőcseléknek nevezték az itt megjelent magyar értelmiséget.
Az, hogy a mai napig a Szabadság téren az a Szovjethatalmat szimbolizáló emlékmű áll, amely a magukfajtáknak szabadságot, nekünk rabságot, megaláztatást szüleinknek nagyszüleinknek pedig a meggyalázást hozta el, mutatja azt a kettős mércét, amellyel 21-ik századi gyarmatosítóink mérnek.
Perek tucatjai bizonyítják, hogy a 2006. októberi megemlékezés békés jellegét Gergényi pribékjei törték meg.
Az azután eltelt időszakról még a jobb oldalinak mondható sajtó is csak kétsoros hírekben vagy még abban sem emlékezett. Az elmúlt három esztendőben az ország több mint 30 „Kossuth terén” folyamatosan zajlottak s zajlanak tüntetések. 2006. október 23.-ika után a Batthyányi örökmécsesnél a Deák téren majd a Vértanuk terén gyűlt össze a Kossuth térről száműzött csapat. Ott voltunk a tűző nyári melegben és „nem mentünk haza” a süvítő szeles jeges teleken sem. Őriztük, őrizzük a morális forradalom lángját. Az a szellemiség, amely kimondta nincs jobb oldal és nincs baloldal, csak tisztességes ember van és bársonyszékben ülő gazember, olyan kovász, amely lassan átjárja az egész országot. Az hogy „elég volt” ma az ellenzék által lenyúlt szlogen.
Az elmúlt három esztendőt sprituális, szellemi ébredésként éltem meg, mely számomra népfőiskola volt. Megtanultuk: a ránk zúduló médiahazugságokban ismét a sorok között kell olvasni, hogy fontosabb a beszélgetés, amelyben megtaláljuk Isten üzenetét a máról. Megértettük az idők jeleit: Erős civil társadalomra van szükség, mert csak az képes ellenállni, a mindenkori hatalmat, sőt még a potenciálisan hatalomra törő pártokat is korrumpáló globális elitnek.
Ebben a sodró áramlásban a gyenge, a bárány módra bégető társadalomból csak a tudatosan saját sorsukért és a közjóért is tenni akaró csoportok maradnak meg. Ma ezek a csoportok szigetekként élnek a társadalomban, alkalmi kapcsolódásokkal a közös ügyért.
Kedves felébredt és ébredező Barátaink!
Szeretettel várunk benneteket június 12.-én a Kossuth téren, A Magyarság terén!
Antal Péter
