Csíksomlyó. Varázslatos hegyek füzérén emberek lánca csörgedezik. Valamilyen ősi erő vonzza ide évről évre a világ szétszóródott magyarjait. Jönnek és jönnek. Énekszóval, dobbal, zászlókkal és vidámsággal, vonattal, busszal, autóval és gyalog. Van, aki érti miért, és van, aki anélkül adja át magát ennek a hívó szónak. Hömpölyög a tömeg, mit a hangyák a bolyt lepik el a hegyet. Jönnek és jönnek. Felcsendülnek a megszokott dallamok, kezdetét veszi a szentmise. Az áldás sem marad el. Elered az eső. Másodpercek alatt gombaerdőként borítja a hegyet az esernyő. A főpap bűneink lemosásáról beszél. A meg nem született gyermekekről. Sokan megindulnak az eső elől, de a tömeg marad. A szentáldozás alatt a fogyasztói szemlélettől átitatott magyar nekiindul és lökdösődve, tolongva veszi körbe a zászlókkal jelölt helyeket. Feladom, és megértem nekem nincs itt helyem.

Másnap nekiindulunk Gyimesbükkre, de már falu szélén beáll az autósor, feladjuk. Gyergyószentmiklósi szállásunk közelében felvettünk egy stoppost, a 64 esztendős Klári nénit, aki meghatározója lett egész napunknak. A székely emberekről mesél, életükről,, szenvedéseikről s arról a szegénységről amelyet mi is megismerhettünk betérve a nap végén egyszerű otthonukba.

Elvitt bennünket a délutáni rózsafüzérre, egy csíki faluba. Áradt belőle a szó. Valamilyen kivételféle lehetett a szűkszavú székelyek között. Elmesélte hogyan készít teát a réten szedett kakasvirágból, elmesélte hogyan „csángóztak” el Mádéfalváról a Csángók akik „átvágnak a hegyen, hogy gyorsabban legyen”, hogyan ment keresztül édesapján az ökrösszekér, akit ő tart el a 300 lejből mert apja csak 100 lejt kap.

Feleségem szeretett volna feljutni a csíksomlyói hegyi kápolnába, de gyalog nem mert nekivágni, a kocsit meg nem engedték fel a hegyre a jandermarie emberei. Klári néni nem ijedt meg tőlük, elmondta melyik utca hány számba megyünk a nemlétező szállásunkra s már fenn is voltunk a hegyen.

Itt éreztem meg miért is kellett eljönnünk. Megértettem mit jelent az a régi szép énekünk: „Harmatozzatok Égi Magasok”. Az ég fátylán áttűnő  napcsodában is részünk volt. A hegyen átívelő szivárvány sem maradt el.

Nem a tömeg útját kell járnunk. Kinek-kinek magának kell felfedeznie az ösvényt, ami a hegyre visz.

Vissza kell térnünk Istenhez. Az első ezer métert megtettük.

                                                                                                                      Antal Péter