Antal Péter vagyok. 5 gyermek édesapja 15 éve vagyunk a Kispesti NOE tagjai. Ebből két évet, mint alelnök dolgoztam a közösségben.

2004 szeptemberében, mint 5 gyermekkel munka nélkül maradt villamosmérnök, úgy éreztem, nem hallgathatok, és nem bújhatok el a tüntetők szürke tömegében, hanem saját nevemben állok ki. Annak rendje és módja szerint bejelentettem a tüntetésemet az akkor 2 hete regnáló Cipolla ellen. Akkor, amikor a Kossuth téri tüntetés gondolata sem merült fel, tiltakoztam Fleto politikai kalandorsága ellen. És az alkotmánynak nevezett alaptörvény hiányosságai, tákoltsága ellen, mely megteremtette a Gyurcsány jelenséget. Így örömmel üdvözöltem 2006 nyarán az első Kossuth téri civil tüntetést. Amikor az öszödi beszéd kipattanásakor feleségemmel együtt úgy éreztük, nem bírjuk magunkban tartani felháborodásunkat, már sokasággal találkoztunk a Kossuth téren.

Temérdek beszédet hallgattunk végig. Voltak nagyon jók, szépek nemesek és tiszták. És voltak rosszak, sőt uszítók is. Voltak akik a hatalom megbízásából cselekedtek, voltak akik az ellenzék szekértolói voltak, voltak provokátorok és voltak tisztalelkű igaz emberek. Az egész, mint valami színes kavalkád tükrözte a lelkekben dúló indulatokat, érzéseket. Mindkettőnket megragadott a jelenség. Nem voltak ott a média megmondó emberei. Azaz egyszer onnan közvetített a királyi televízió élőben, egy az október 23-ával kapcsolatos megállapodást. A tériek okosak voltak, kitettek egy televíziót mi megy ki adásba. Ott a szemünk láttára a pofánkba hazudtak! A megállapodás második felét egyszerűen nem olvasták be! Az elemi felháborodást természetesen már nem közvetítették!

A közvetítések hamarosan elmaradtak. Az igazság kimondása, vagy boncolgatása nem érdekelt semmilyen médiát! Magunkra maradtunk. De legalább így azt sem akarták megmondani, mit gondoljunk a hallottakról. Maradt a kézenfekvő megoldás: El kezdtünk gondolkodni. Akkortájt kezdtünk leszokni a TV nézésről. A társaság meglehetősen heterogén volt, és ma is az. Volt közöttünk nagy doktor, sőt 23-án a kordon mellett egy atomfizikussal beszélgettem, de nagyon sok alkoholistával, hontalannal, magányossal és félkegyelművel is találkoztam. Amikor azt hallottunk lehet tüntetni, már nem hittük el. Huszonharmadika előtti napokban, sátorban kint aludtunk a feleségemmel a téren. Hogy még mindig hiszékenyek voltunk, arra bizonyíték hogy 22-én este hazamentünk. Azt gondoltunk magunkban: annyit riogattak a vezetők a rendőrség és a hatalom kiszorítós híreivel, hogy 10 óra fele hazamentünk.
A térről való kitaszítottságunk új fejezetet nyitott számunkra. Hosszú harcra kellett berendezkednünk. A Batthyányi örökmécsesnél eltöltött hónapok összekovácsoltak bennünket, akik azelőtt még csak nem is hallottunk egymásról. Már felismertük ki a provokátor, ki a „küldött” ember. Az is világossá vált előttünk ki mögé állhatunk be, kit tudunk elfogadni, mint valódi vezetőt. Barátokká válunk. A feladatok megsokasodtak. A Kossuth téren eltöltött idő nem pusztán a helytállás, de a tanulás ideje is volt. Megtanultuk saját fejünk szerint látni, és értékelni a hallottakat. A Kossuth tér gondolatisága letisztult, világossá vált a szimbólumok jelentése: Az Árpádház zászlaja az új honfoglalást, a magyar hagyományokhoz való visszatérést jelentette számunkra, az erdélyi himnusz a határokon túl rekedt magyarokkal való közösséget jelentette és jelenti estéről estére.
Sokan akik csak saját egyéni sérelmeiket hozták a térre, és tették közé, elmaradtak mert nem volt több mondanivalójuk. A maradék aki máig is kitartott, nos ők a láng hordozói. Ideje hogy magasra emeljük, hogy mindenki láthassa.

Antal Péter