Elvitathatatlan tény, hogy a még „csőcselékező” lakájmédia egyes képviselői is tisztelettel emlékeznek meg az egy éve tüntető Kossuth-téri lángőrzőkről. Mi megtettük, amit megígértünk, nem mentünk haza. Miközben toltuk a sziklát, amely jottányit sem mozdult odébb, erősödtünk lélekben, hitben és elkötelezettségben. Sok elesett és kétségbeesett ember érkezett a térre és nyert hitet, életcélt. De valljuk be hitünk még nem érte el a mustármag méretét. Itt az ideje, hogy elidőzzünk ennél a kérdésnél.
Mi is a hit? Az előre nem látott dolgokban való bizodalom.
Azt tudtuk, tudjuk hogy az erőszak nem megoldás, hiszen az ellenség nem a hatalom és a nép közé kényszerített rendőr. Az is világos volt számunkra, hogy a média nem a nemzeti radikális oldal kezében van.
Akkor hát miben bíztunk? Bíztunk abban, hogy csak akad egy repedés, egy rés abban a kormánygépezetben, amely látva az egyre csökkenő támogatottságot, egyszer csak meghasad. Bíztunk az értelmiségi elitben. Belátva, hogy ez így nem mehet tovább a média egy részét megnyerve, tömegeket képes az utcára kivinni. Bíztunk abban, hogy látva kitartásunkat, az emberek gondolkodóba esnek vajon a TV-nek, vagy saját tapasztalataiknak higgyenek. S végül bízunk abban, hogy ez a rendszer is csak egy emberi mű, amely hiányosságainak következtében összedől.
Hiányzik azonban annak felismerése, hogy ami itt történik és körülöttünk szerte a világban, az nem emberi mű: Az a világ fejedelmének, a Sátánnak a műve. A Simon Perez-féle zsidóság is ennek csak része. Ennyi ember nem alhat fényes nappal! Ennek bizony komolyabb oka van!
A kulcs tehát nem a mi kezünkben van: Istenben legyen a bizodalmunk. Ő a történelem Ura. S akkor a kőszikla nem pusztán odébb mozdul, de a tengerbe omlik. Nem véletlenül tettünk esküt a Szent Koronára: A magyar nép ősi hite szerint a Szent Korona személy, aki kapcsolat a magyarság és Isten trónja között. A Sátán fején taposó Nagyboldogasszony nem véletlenül kapcsolódik oly szorosan a mi Szent Koronánkoz.
És még valami lényeges. Az Isten azért várat, mert a mi elképzeléseinknél sokkal többet, sokkal de sokkal nagyobbat kíván adni! Vegyük már végre észre! Itt nem egy miniszterelnök fog eltűnni a közéletből, nem a kormány fog lemondani, nem pusztán az ősi alkotmányosságunk fog újjászületni, hanem egy új világrend vajúdik, melyben nem a pénzé lesz a központi szerep. Ehhez azonban egy új, morális tartással rendelkező embernek kell színre lépnie. Ennek megszületése maga a Csoda. Krisztus születése óta erre várunk, az igazságosabb testvériesebb világra, melyet a megváltás indított el és a ma teljesít be. A Sátán végóráit éli a földön. Rajtunk múlik meddig tart!
Tehát fel kell tegyük a kérdést: HOGYAN TOVÁBB?
Mi a teendő? Önmagukba kell tekintenünk: Mi az, ami eltávolít Istentől? Mit kíván tőlem? Nem elég részt vennem valamiben, hanem részese kell legyek az erkölcsi megújulásnak, ami bennem kell elkezdődjön, Isten kegyelméből. Talán azt kell legelőször rendbe tennem önmagamban és a közvetlen környezetemben, ami a legjobban dühít másokban.
Akkor kezdődik el a változás, amikor a környezetem észreveszi a változást bennem.
Az is lényeges megtapasztalás: Ott kezdődik el Isten kegyelme, ahol az ember végre feladja önteltsége és gőgje termékét: Majd én megoldom! Én tudom, mit kell tennem. Az Istent eszköznek tekintem saját tervem megvalósulásában!
Nem az a bátorság, hogy beverem a fejét egy aljas embernek, hanem ha merem önmagamat megváltoztatni.
Kívánok sok sikert önmagunknak.
Antal Péter