Mi magyarok, nagyon szeretünk szidni valakit, általában a háta mögött, ha nagyon muszáj, akkor szemtől szembe. Az elmúlt 17-18 év is erről szólt: Az aktuális kormányt szidtuk, ha jó volt, ha rossz.

Arról is sok szó esett itt a Kossuth tér tájékán, hogy a nehézségek valahol 19-ben kezdődtek el. Persze akadnak mindig, akik már Ádám és Éva idejében vélik a bajok gyökerét megtalálni.

Nem vitatom, ott is a kígyót szidták mindketten, s nem a tilos megszegéséről folyt a szó. Írásom terjedelme nem teszi lehetővé, hogy az egész történelemkönyvet vegyük górcső alá: így talán maradjunk a tizenkilencnél, vagy egy híján a húsznál.

Nos én a kicsit hiányos húszról szólnék. Nem vitás szidtunk mi már mindenkit, tatárt, törököt, németet, oroszt, Antallt és Fletót, csak egy dolog marad mindig el: Miért hagytuk hogy így legyen?

Vissza-visszacseng a fülembe Zorán dala: Vizes a bor langyos a sör, ha nekünk így is jó!

Hol hibáztuk el? Miért jöhetett a nyakunkba a tatár a török? Nem kísért bennünket a múlt?

A török hogyan szivárgott a budai várba? Pontosan úgy, ahogy a mai médiahazugok a közéletünkbe. Mi hagytuk, hogy így legyen.

Mi az a mozzanat, ami ezt a beletörődést bennünk előidézi?

Valahol a nevelési alapok területén van a hiányosság: a keresztény gondolkodásunkban van valami, amit félreértettünk:

A szelídség és az alázat nem bárgyúság és erőtlenség, a megbocsátás nem az erőszak elismerése és elszenvedése. A megbocsátás pontosan az erő kifejeződése: A győztes gesztusa a legyőzött felé. A győzelmet előbb el kell érni. A jó ügyért harcolni kell, nem erőszakkal, hanem erővel. A gyermekeinket meg kell tanítanunk harcolni! Hogy fog majd a gyenge felnőtt az erős főnökkel szembenézni? Úgy ahogy a mai diákok fülüket-farkukat behúzva lapítanak a főiskolák padjaiban? Hol van bennük az erő? Hol vannak az erős szakszervezetek? Egy nap sztrájk után meghátrál az összes szakszervezeti vezető!

Ki kell mondanunk: nem a globalisták az erősek, mi vagyunk gyengék!

Mi a megoldás? Az erő forrását kell megtalálnunk. Az nem magunkban, hanem isteni eredetünkben keresendő: Isten képmására vagyunk teremtve, azaz képesek vagyunk teremteni. De ehhez vissza kell térnünk a mi teremtőnk eredeti elgondolásához: Legyetek mindnyájan EGY!

                                                                                                          Antal Péter

avagy:
 Miért veszélyes Budaházy Gyuri?

Igen, Budaházy Gyuri valóban veszélyes. Veszélyes arra a globális pénzhatalmi elitre, aki ezt a szégyenletes cirkuszt vezényli. Mert cirkusz ez a javából: Budaházy az a Toto kutya, aki lerántja a leplet Ózról. Aki mögé lát annak a globális show-nak, aki azt vetíti magáról a médiák vásznára, hogy bár lelepleződött, azért Ő mégis félelmetes, és rettegjünk tőle, mint a szív nélküli bádog ember, vagy szalmabábúként rettegjünk az ő „zseniálisan” kiagyalt sötét tervétől. Ebbe a játékba nem fér bele Gyuri, azaz Toto, aki egyszerűen elkapja Óz nadrágszárát. Ez természetesen nem tetszik Óznak, és beindítja könnygázt lövellő füstgépezetét.

Mert látnunk kell, Óz addig tűnik veszélyesnek, amíg a médiák vásznára tekintünk, és nem a gépházba. Amíg az a néhányezer szánalmas figura a hatalom és a pénz bűvöletében kiszolgálja Ózt, aki maga is csak egy megtévedt ember, aki a Sötétség oldalára állt.

Ha képesek vagyunk igazán a színfalak mögé látni, akkor talán észrevesszük a Mestert, aki a Valóság törvényeit alkotta, aki maga a Fény és mellette a Sötétség szertefoszlik.

Akkor beleférünk mindannyian abba a kosárba, melynek léggömbje felemel bennünket, és visszavisz bennünket abba a valóságba, amelyben végre otthon érezhetjük magunkat.

Antal Péter

Te kimenekültél, mert 56 miatt a kommunisták halálra ítéltek. Te kint küzdelmesen, amiről jószerivel semmit sem tudok, élettannal foglalkozó egyetemi tanár lettél. Testvéred az én édesanyám itt maradt 2 gyerekkel és az elmenekültek miatti nemkívánatos társadalmi bélyeggel. Anyám mindent megtett, ami tőle tellett, beíratott hittanra és a kisdobosságba. Az előbbire titokban, hogy békén hagyják. Így cseperedtem Úttörőségből a KISZ-be, miközben este anyámmal a Lorettói litániát imádkoztuk. A társadalomról, amiben éltünk szinte szó sem esett hiszen „a falnak is füle van”. Ezzel szemben láttam, hogy azt az egyetemi laborvezetőt, akit egy túlságosan jól sikerült március 15.-ikei megemlékezés kapcsán páros lábbal rúgták ki a főiskoláról nem merte megvédeni senki. Ekkor betelt a pohár. Felálltam és otthagytam a KISZ-t. De igazából még nem érdekelt mi történik az országban. Apám dolgáról annyit tudtam, hogy ezért vagy azért, ki tudja miért 3 év börtönre ítélték, kiverték a fogait és az álmodozó lelkű egyetemistából egy megbízható depresszióst faragtak, aki elmenekült 56-ban, majd húsz évvel később Amerikában öngyilkos lett.

Az évek teltek. Nagyapám, aki reggeltől estig ült a rádió előtt, s hallgatta a híreket, mikor jön az amerikai segítség, amit 56-ban olyan lelkesen ígértek, meghalt mielőtt 89-90 után az oroszok elhagyták az országot.

Itt maradtak azok, akiknek mindegy volt kinek, de árulták a hazát. 89-ben lelkesen vonultunk a Kossuth térről és szóltak az autódudák, gondolván most egy új világ jön. Jött is, de a recept a régi: ti ne törődjetek a politikával, majd a kormány megold mindent. Az emberek elmentek Görenjét venni Bécsbe, s a politikát hagyták a csudába. A politika tette a szokásos dolgát: ígért és ígért, elhazudta a magyar múltat, és festett kék eget. És minden mögött jött a megszorítás, ahogy régen: ne kicsit, hanem kocsit. Hogy ki fogja eltartani a gyermekeket nem szült öregeket? Majd azon családok gyermekei, akik nem dőltek be az ígéreteknek, húzták az igát és szültek gyermekeket.

És jött a munkanélküliség, az első, majd a második. Csuromvizes ébredések. És csöndes imák: Uram Te itt vagy velünk, és vigyázod életünk.

És jött ez a fékeveszett politikai kalandor. És akkor valami felágaskodott bennem: ELÉG VOLT!

Nem milliós tömeggel körülvéve, hanem kis családommal és legjobb barátommal munkanélküliként kiálltam 2005-ben a Kossuth térre, és azt mondtam: nekem van egy álmom, ahogy Martin Luther Kingnek is volt. Egy erkölcsileg megtisztult Magyarország. Rá egy évre felébredt az ország is. Ma sem beszélnek rólunk, mert ez a társaság is ugyan azt a nótát fújja: Én ettem meg mások kenyerét, kettévághattam volna a zsíros kenyeret, amit ettünk, és fölajánlhattam volna a felét a bankároknak, mert szegényeknek még az én zsíros kenyerem felére is szükségük volt.

A sors fura fintora hogy ugyancsak szeptember 17-én, mint 2006-ban a Kossuth tériek, felkeltek 2011 szeptember 17-én a Wall Streeten is. Ahogy Egyiptomban, Szíriában, Spanyolországban, Görögországban és még 22 országban szerte a világban.

Lehet, hogy mégsem a bankároknak és az ő szekértolóinak van igazuk? Hogy vissza kell térnünk az erkölcsi normákhoz, hogy nem kannibálként kéne élnünk a világban: elpusztítva magzatainkat, felélve minden lelki, szellemi és anyagi erőforrását a földnek, hogy még több profitot termeljen a keveseknek?

Lehet, hogy eme erkölcsi forradalom többet lendíthet családom sorsán, mintha a fele megélhetésemet a politikusokra és bankárokra bízom?

Antal Péter

Lassan közeleg a 10 éves évfordulója az öszödi böszme beszédnek. Mi köze ennek a törvény szolgáihoz?  Szándékosan nem használom az igazság szolgái szót, hiszen Önök magukat sem nevezik az igaz-ság szolgálóinak. Jogszolgáltatásról beszélnek, de még a törvényeket sem tartják be. Önök roppant „korrektek”. A politikusok jogsértéseit amolyan úri huncutságnak tekintve, közel 200 ember panaszát semmibe véve több mint 2 évig húzták a pert, amit jelentősége miatt sürgősséggel kellet volna tárgyalniok. Arról nem is beszélve, hogy a jog mindig a kisembert kell védje a hatalmaskodókkal szemben.

Hogy milyen jogon írom le mindezt. Egyike vagyok azoknak, akik 2006 szeptember 17-én a Kossuth téren gyülekeztek, mert nem tűrhettük tovább azt az erkölcsi mocskot amit Furcsán Nyerenc jelentett és jelent ma is a közéletben.  Hogy nem a könnyebb utat választottam arra elég, hogy nem 2006-ban jelentem meg a Kossuth téren először, hanem 2005-ben amikor a Böszme hatalomhoz jutott. Feleségem és én 5 gyermeket neveltünk fel. Tizedmagammal vonultam a térre, és mondtam el véleményemet erről a politikai kalandorról. A téren odasétált egy asszony és azt mondta a feleségemnek: - mindez falra hányt borsó. A párom akkor azt válaszolta: A falra hányt borsó is hagy nyomot a falon! S mit tesz Isten, 2006. szeptember 17-én pontosan ott, ahol 2005-ben a mikrofonommal hánytam szavaimat a Parlament falára, megjelent egy közel 20 ezres tömeg, akik nem tágítottak, nem unták meg, nem mentek haza, ahogy azt a Böszme képzelte.

10 év telt el. A politikai kalandor távozott, bár még mindig kísért, mint az a kísértet a Kommunista Kiáltványban. A pert, amit a Fővárosi Törvényszék elődjének nyakába varrtunk mi a Kossuth tériek „Kroko Tanár úr” alias Kalmár László villamosmérnök barátunk segítségével, szégyenére válhat minden törvény „tudornak”. Az igazságtól és a demokratikus jogok alapjától, a néptől független bíróság méltán lehet megvetésünk tárgya. Tisztelet minden olyan kivételes személynek, aki még tiszteli és szolgálja az igazságot, és ezt fel is meri vállalni.

A jövendő nem a bamba tömegeké, hanem az önmagára talált bátor embereké, akik mindig is formálták és megújították a világot.

Antal Péter

Ma a kertvárosban élő kispestiek rémálma az internet. Jómagam 13 éve kísérletezem, hogy a Jókai utca kertvárosi részében a szélessávú net elérjen.

Kezdetben a tetőre telepített mobil internettel próbálkoztunk. Ez ment is kb. egy évig. Úgy volt ez, mint a mesében: Hol volt hol nem volt… Többnyire nem volt. Ez megunva kísérleteztünk a wifi-vel. Itt az „erősebb kutya…” elv alapján akinek közelebb volt az adóhoz az antennája és nagyobbra tudta állítani Wlan adóteljesítményét, az tudott internetezni. Ekkor jött az ADSL. A szolgáltatók egymást túllicitálva kínálták a megabiteket, de amikor a valóság pillanata elérkezett, akkor csak töredéke jött a beígértnek.

Nosza próbáljuk meg a Kábeltv szolgáltató 4 megabites(!) csomagját. A lakótelepieknek ekkor már vígan kínálgatták a 20 megás csomagokat! A Fibernet interneten kínálta portékáját 3600/hó-ért. Óvatos duhajként nem kötöttem neten szerződést! És milyen jól tettem! Vártam az üzletkötő érkezését. 1 Hónappal később megérkezett. No nem az üzletkötő, hanem a „külsős” szerelő, aki jól végezte a dolgát, mert vidáman csordogált a 4 megabit! Távozásakor orrom alá dugta a szerződést annak reményében, hogy sebtiben aláfirkantva nevemet, mehet is a dolgára. Nem gondolta, hogy sok sebből vérző Kekeccel van dolga. Az írás takaros volt, egy apró szépséghibával: A szolgáltatás díjánál pöttyök sora jelezte, hogy ez bizony nincs meghatározva. Amikor ezt szóvá tettem, a derék szerelő csak a feje búbját vakargatva mondta, hogy ő bizony ebben a kérdésben nem tud segíteni. Ebben maradtunk. Én nem írtam alá, ő elment. A frissen bekötött megabitjeinkkel nagyon boldogok voltunk. Gyermekeim mellett jutott nekem is időszelet az internetes időtortából, s rendületlenül vártam az üzletkötőt.

Az nem jött, csak hóvégén a számla 7500 -ről. No, mondom ennek fele sem tréfa, hogyan lett a meghírdetett 3600 ból meg a sok pontból egyszeriben a duplája? Hívtam az ügyfelest, írtam a leveleket szakadatlan. Semmi válasz, csak jöttek a csekkek. Ők várták a pénzt én meg az üzletkötőt. Félév után megérkezett. Na nem az üzletkötő, hanem a felszólítás hogy kikötik a netet.

Mert úgy látszik Fiberneték csak madzagot tudnak kötni, üzletet nem. Innentől már megmérgesedtek és rámküldték a behajtókat. Én csak annyit mondtam, hozzák az általam aláírt szerződést, akkor kifizetem. Azóta is hozzák.

Jelenleg a T-Home szerény 1 megabitje csordogál. De ők legalább nem csaptak be. Amiben megállapodtunk, azt nyújtják.

Miért írtam le mindezt? Várom a kispesti összefogást! Ahogy a csatorna, a víz, a gáz szolgáltatás, úgy az internet is az. Ennek az ügyét is jó volna, ha Kispest a kezébe venné.

Miért ne lehetnének a kispesti internetkábelek is köztulajdonban? Akkor a közösség határozná meg, ki és mennyiért lógna szerverével a kábelek végén, s nem a kispesti polgár lenne ilyen kiszolgáltatott helyzetben.

Ideje lenne lépni, mert a legutolsó sárfészekben is döngenek már a szélessávú netkapcsolatok, míg Kispesten egy részén még a cápák kezében a háló.

                                                                                                                                  Antal Péter

Az elmúlt 60 évet a félelem uralta. 1945 után féltünk az Oroszoktól. 1989 után féltünk hogy mit szól a pénzvilág. Úgy gondoltuk, ha nem szolgáljuk ki az erősebbet, akkor pórul járunk, retorzió következik. Arról mindig megfeledkeztünk, hogy sohasem vagyunk egyedül. Mindig van, aki hasonló cipőben jár, ugyanúgy keresi a maga igazságát, és ebben mindig találunk is érdekszövetségest. Persze ehhez kinyújtott kéz kell és bátorság.

Ma a pénz háttérhatalom irányítja országunkat. Nyíltan és erőszakosan. Mi pedig félünk, mit szól a sajtómágnás, ha nem értünk vele egyet.  Elvonja a pénzt az újságunktól, nem hirdet benne és becsukhatjuk a boltot. Elbocsát a munkahelyről, melyen keresztül diktál nekünk. És mindig elfeledkezünk arról, hogy igen megteheti, de…

Az egri kórház esete mutatja, hogy veszíthet a pénz birtokosa is. Mert ki fogja az ő kórházában gyógyítani a betegeit?  A képzetlen munkaerőt talán könnyű pótolni, de a jól képzett és megbízható emberből bizony hiány van. És ha megszűnik az újság, mert nem hirdet benne a pénzvilág? Muszáj nekünk azokat a termékeket megvenni, akik megvonják az újságtól a támogatást?

És az Európai Unióban talán nincs szövetségesünk? De igen a Lengyelek, az Észtek és mindazok, akik az Úniót gazdasági gyarmatosításra használókkal szembefordulnak.

Lássuk be, ha lélekben erősek vagyunk, és szívünkben az igazság iránti vágy lobog, nincs mitől félnünk. Féljenek a hazugok, és a képmutató csalók. Félnek is. Nem minekünk kell a páncélautó és a kordon. Nekik kell a vízágyú, nekünk elég a kölnisüveg.

Csak addig vagyunk gyengék, amíg egymással szembe tudnak fordítani. Amíg elhisszük, hogy a mi ellenségünk az erőszaknak ellenálló Budaházi és Torockai, és nem a sima modorú és ferde hajlamú Friderikusz és a többi médiahazug.

Az a szellem, ami 2006. szeptember 17-én kiszabadult a palackból, már nem tér vissza soha a palackba. Kísérletet lehet tenni az elfojtásra, mint az történt 2006 október 23-án, de ez csak erősíteni fogja azt a robbanást, ami hamarosan be fog következni.

Mert ne feledjük: Addig kopaszthatnak minket, amíg van olyan balga aki elhiszi, hogy ami itt zajlik az reform, és nincs más kiút csak az amit a kiválasztottak hirdetnek, és elhiszi hogy az a rend amit háttérhatalom egész Közép és Keleteurópára rávarrt az megváltoztathatatlan.

Antal Péter

Sokféle módon nyiladozik az Új. A gondolat, amely a szónok, az író és a művész agyában bukkan fel, mind-mind a ma üzenete. Az Új ott rezeg minden nyitott lelkű ember szívében is. Ezért tud rezonálni a fokozottan érzékeny művészember alkotásaival. Minden valóban új gondolat Isten üzenetét hordozza. Fordítottan is igaz. Ami sokunkat foglalkoztat, abban az irányban nyilvánul meg az Új. A Kossuth tér újszerű gondolatai ma a társadalom egyre szélesedő rétegeiben talál visszhangra:

• A jövő világát nem a pártok és keskeny érdekcsoportok egymás elleni harca jelenti.
• Sajátosan magyar út a történelmi alkotmányossághoz és államformához való visszatérés gondolata
• Erkölcsi megtisztulás, és merítkezés az őskeresztény ősmagyar hiteszményből.
• Szakítás a meggyökeresedett hazugságokkal.
• A sajátosan magyar értékek felkutatása iránti vágy erősödése.
• Az információhoz jutás új útjai. A hírforrás monopóliumok megszűnése.
• Az önvédelem-honvédelem megerősítésének gondolata.
• Az állam szerepének újragondolása.
• A tisztességes emberen élősködők felismerése, és lerázásuk iránti igény megerősödése.
• A pénz szerepének újragondolása.

Világra születik az új ember, melyet nagy belső önállóság és tiszta gondolkodásmód fegyverez fel az önmagát egyre inkább leleplező hazug világ ellen. A ma útja egyre inkább a felismerésekből fakadó tett, mind a jelen erkölcsi hulláinak kritikája.

A jelen rendszer az erőszakszervezetekre, a médiákra és a peres bíróságokra épül. Ezért elsősorban az előbbiek újra szervezésével, és a jelen törvények adta kereteket kiaknázva, bírósági perekkel lehet eredményes harcot folytatni. A legerősebb fegyver az eltökéltség, és a jövőbe vetett bizodalom. Bízni abban, ahogy az a Teremtő, aki megalkotta és teremti a Rendszert, az nem „ipari tanuló”. Ahogy az ember teste kiveti a vírust a szervezetéből, úgy az egészségesre megalkotott ökológiai rendszer is kidobja magából a szemetet. És ha ez a „szemét” egy eszme, úgy azt is. Mert a bioszféra egy teljes fizikai, szellemi és lelki egységet alkot. Tehát ha a Rendszert fizikai támadás éri, képes rá szellemi és vagy lelki választ is adni. Úgy tűnik, ennek vagyunk tanúi mindnyájan. Akkor találunk helyes válaszokat a jelen kérdéseire, ha nem a jelen nagy realistáira hallgatunk, hanem lelki szemünket egy magasabban húzódó szellemi horizontra szegezzük. Ha lelkünk háborgó indulatait elcsitítva, arra figyelünk, mi mozgat bennünket, merre áll szívünk mutatója, nos akkor kinek-kinek abban az irányban kell megtennie az első lépéseket, nem várva másokra. Nem a mi feladatunk az ország megváltása! Mi az őrláng szerepét kaptuk. Ez nagyon fontos dolog! Eljön a megfelelő pillanat, és mindenki tudni fogja hol a helye. A jelen nagyon közel van a kibontakozáshoz. Ezért van bennünk egyre több türelmetlenség, fokozva a tehetetlenségből fakadó indulatot.

Mi már túl vagyunk a kiképzésen, felismerjük mikor újra megjelennek majd a jól ismert szerencselovagok támadva azokat, akiben idáig bíztunk, ne adjuk fel egyetlen kiérlelt irányt sem. Mert jönnek majd akik azt mondják szép-szép amit kitaláltatok, no de ezt meg ezt azt hagyjátok ki! Addig járunk a helyes úton, amíg a többiek egyre hátrébb lökdösve minket törnek előre. Mert a törtetőkre más is ugyanúgy fog reagálni, mint mi. Hagyjuk, hogy mások vegyék észre, hogy a 700 napja tüntetők elé állók kérész életűek.

Engedjük viszont azokat a jeles embereket hozzánk csatlakozni, akik vállalnak bennünket, és befogadták felismert értékeinket, mert ők lesznek az igazi ébresztők!

Antal Péter

A kérdés minden szelídsége ellenére nagyon is provokatív. Ott lebeg benne a „Világra szóló Magyarok” és a „Merjünk kicsik lenni” nagyon is átpolitizált gondolata. Merhet-e a kis ember beleszólni, álmodni, ha a megmondó emberek ennyire másként látják ugyanazt a kérdést. De benne rejtőzik a jézusi gondolat is: „Ha csak annyi hitetek volna mint egy mustármag…”. Valójában társteremtőként élünk-e, melyet Isten gyermekeiként kaptunk, vagy az egész csak egy képletes értelmű szöveg? De benne rejtőzik Isten országának kérdése is, hiszen ez az ország Isten anyjának Máriának országa is. Nem feledkezhetünk meg a történelmünkről sem. Hisz e kérdésben a „szeretnék”-ben benne van 48 56 és 2006 is. Ez a kérdés most csak egy szűk körben, Adolf Kolping követőinek körében hangzik el. Kolping szerint nem lehet úgy keresztény valaki, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett közösséggel nem törődik. Sőt egyenesen az egyház társadalmi és szociális tanításának széles körben való elterjesztésén munkálkodik.

A kérdést én egyes szám első személyben teszem fel: Milyen Magyarországot szeretnék?

A kérdést tartalmilag több részre bontva gondoltam végig: lelki szellemi és anyagi síkra vonatkoztatva.

Ha lelki értelemben a mennyek országának fogalmait kellene tisztába tennünk. Hogyan is vágyódhatnánk valamilyen tökéletesség irányába elmozduló országra, ha a mennyországgal kapcsolatos vágyaink, elképzeléseink is nagyon ködösek. Számomra a mennyek országa nem statikus valóság, hanem dinamikus, de ugyanakkor teljes is. Ha nem lenne már itt a földön is előképe, vágyódásunk teljesen a misztikum ködébe veszne.

 Az ember nagy tévedései a tökéletlenségéből és a döntéseihez szükséges információk hiányaiból állnak össze. A szükséges információkhoz sokféle úton juthatunk hozzá:

Lehet felszínes, esetleges, sőt eleve megtévesztő,

Lehet több forrásból származó információ összevetéséből,

Lehet mélyreható kutatás eredménye,

Lehet belső intuíció,

Lehet egy világlátás eredményként kialakuló bölcsességből fakadó. 

Az utóbbiak már tartalmazzák a sugalmazást, azaz a föntről súgást is. Így optimális esetben, az esély hogy jó döntést hozunk 50% fölé kúszhat. Súghatnak lentről is, így a végeredmény a mai médiavilágban tapasztaltak lesznek.

Ezzel az első, a lelki síkon megvalósuló jövendő Magyarország egyik alapkérdését megtaláltuk:

Hogyan lehet olyan lelki állapotba kerülni, melyben a tudatosság növekszik, s ez által döntéseink a bölcsesség felé tolódnak el. Mert az ország jövendője nem képzelhető el Istenben gyökerező egység nélkül. Ami nem feltétlenül a mai értelemben vett vallásosságot jelenti, hanem annak megértését, hogy mindnyájan Isten részei vagyunk.

Szellemi téren ennek az egyre erősödő tudatosságnak megteremtése a legfontosabb feladat. Az iskolában nem pusztán a kijelentő mondatokban lezárt tudást, hanem jövő megismerése iránti őszinte nyitottság átadását kell megteremteni. A jelenlegi felszínes megismerésünk határainak meghaladása, az ehhez szükséges lelki energiák felszabadítása, a negatív gondolkodás kiszorítása. A visszahúzó erők béklyóinak lesegítése gyermekeinkről. A média nihilista erkölcsi hangadóinak teljes lecserélése.

A legnagyobb elnyomó erő, nem az erőszak, hanem a hamis hitek. Így lesz Szent Miklós püspökből rénszarvasfogaton a kéményben leereszkedő pókhasú télapó. Így lesz a lézerkarddal harcoló csillagok háborújában, a fehér ruhában harcoló hős a fekete ellenében, a hollywoodi szemet szemért fogat fogért elv megtestesítője a mai filmekben.

Vissza kell állítani a szeretet mindent legyőző erejébe vetett hitet, hiszen ez Jézus tanításának veleje, és csak ez képes valódi közösséget formálni.

S az anyagi sík felé közeledve a pénz sem egyéb, mint az önmagában teljesen értéktelen papírdarabba vetett hit. Ti. hogy ér-e valamit, hogy ér-e annyit, mint a kapcsolat, amelynek megéléséért vagyunk itt a földön.  E kapcsolatnak megtestesítője a mi országukban a Szent Korona. Ezért tartom rendkívül fontosnak a szent korona tan megismerését és megértését, mert ez az a szellemi alap, ami az országunkat Nagyboldogasszony anyánkkal együtt lelki-szellemi egységgé építheti vissza. Addig nem teljesítjük feladatunkat, míg nem válunk magyarrá, azaz olyan nép tagjává, amelybe küldetésünk szól. Ez igaz minden más nép fiára is.

Kinek-kinek ott kell teljesítenie küldetését, ahova Isten rendelte.

Az anyagi síknak ezekre a lelki, szellemi oszlopokra kell épülnie. Ha felszabadulunk az alól a lelki kényszer alól, amit a tévhitek jelölnek ki, minden anyagi, szellemi forrás a rendelkezésünkre áll, hogy egy hihetetlenül virágzó jóléti társadalom épülhessen fel. Ha a magyar szellem végre kiszabadul a palackból, amely létrehozta a Ford T modellt, a villamos vontatást, a gyufát és még hosszú ideig sorolhatnám a magyar feltalálók és Nobel díjasok sorát, akkor nincs miért aggódnunk. Azok a szellemi kincsek, amelyek a jövő energetikai kihívásait megoldják, már adottak, de olyan kezekbe kell kerülniük és maradniuk, amelyek nem a profit mammonját szolgálják, hanem az Istennel egységbe került embert.

Meg kell végre értenünk, hogy minden anyagi kérdés a fejekben dől el. A hozzáállásban. A lélek rendjében. Nem a molyt és a rozsdát kell táplálnunk teljesen értelmetlen, szomszédpukkasztó javakkal, hanem fel kell ismernünk valódi küldetésünket a világban, és ehhez szükséges javakat rendelni. Az emberi személy teljes kibontakoztatása az isteni rend szerint. Ez alá kell rendelni az anyagi javakat. A pénznek, mint az emberi lehetőségek közvetítőjének kell működnie. Ezért minden pénzhez kötődő rendszernek komoly társadalmi ellenőrzés alatt kell állnia.

S itt meg is szakítanám a sort. Mert nem a konkrét teendők meghatározása volt e kis írás szándéka pusztán néhány gondolat papírra vetése. Bízom az isteni terv megvalósulásában.

Antal Péter

A kérdés nagyon is időszerű. Mely népek profitáltak a népvándorlásból? A leg kézenfekvőbb példa Amerika. A nagy népvándorlás, ami elsősorban Európából indult el az újonnan felfedezett kontinens felé a sokat próbált és elszánt embereket indította útnak. Bírniuk kellett a tengeri betegséget, a zsúfolt hajókon a különféle betegségeket, a megérkezés során a bizonytalant, a semmi közepén a letelepedést, az egymás közti versengést és a bennszülöttekkel való kíméletlen harcot.

Ez a genetikai szűrő többé-kevésbé mind a mai napig tart. Amerikát az innováció, a pionír szellem tette naggyá. Az Európai népvándorlást is ennek mintájára képzelték el a nagy „okosok”, de nem vették figyelembe, hogy a „bevándorlók” vitalitása, gyermekvállalási kedve, azaz áldozatvállalási képessége messze meghaladja az őslakosok elkényelmesedett zárt világát. A nyugat a kelet-közép Európa déli felét használja szűrőnek, ahogy ma Amerika használja New Yorkot.  Ezt a népvándorlást már nem az új világ Amerikai álma, hanem az életben maradás kényszere űzi.

Azok a nemzetek fogják előnyükre felhasználni ezt a népvándorlást, akiknek a szűrőjük a legjobban működik. A szűrőhöz pedig lehetőségek felkínálása tartozik azok számára, akik értéket hordozva érkeznek. Tehát nem az a kérdés, hogy milyen vallásúak, hanem az, hogy az egyes személyek milyen értéket hordoznak.

Nem az a kérdés hogy Isten vagy Allah követői vagyunk-e, hanem az hogy egyáltalán képesek vagyunk-e még emberi értékeket felmutatni a fogyasztói társadalom és a rablókapitalizmus tömegtársadalmának végtelenül önző forgatagában.

                                                                                                                                                                             Antal Péter

Szeretném megérteni, mi mozgat bennünket. Hiszen a látható eredmény vajmi kevés. Amikor az ember a csüggedés szélén kering, újra és újra előtör a vágy a mélyebb megértésre.

Az Istenről és az Ő nem látható világáról sokan, mint valamilyen távoli, és az ember mindennapi lététől elvonatkoztatott dologról gondolkodnak. Számomra a gyakorlati, mindennapi életben is használható hit ad erőt. Az a tudat, hogy van egy minden ember számára érvényes rend, amiből nem lehet kiszakadni. Olyan ez, mint a gravitáció törvénye, vagy a táplálkozás szükségszerűsége. Megfordítva a dolgot: A törvényszerűségekből Isten jelenlétét tapasztalhatom meg. Isten végtelenül szeret bennünket, azt akarta, hogy szabadon és minden kényszer nélkül szeressük Őt és az Ő teremtését. Ezért adott szabad akaratot. Ezt sokszor nagyon nehéz megértenünk. Amikor annyi gazembert látunk magunk körül és látjuk, hogy szemünk láttára teszik tönkre szeretteinket, hazánkat, környezetünket és az egész teremtett világot. Mit gondol vajon a Teremtő, aki ezt a mindenséget teremtette? Mekkora szomorúság számára látni, hogy az elvetett magból felcseperedő búza tele van konkollyal? Talán ez a szemléletmód segíthet bennünket a várakozásban, s ez igazíthat el bennünket, amikor másokat bírálunk, vádolunk. Képes-e ez a vád a másikat változásra bírni? Mert ha nem, a gőz sivítva szalad ki a szelepeken, a gépezet marad egyhelyben. A bírálat célja, hogy gondolkodásra késztessen másokat. Akár azt, akire a bírálat vonatkozik akár azt, aki őt támogatta a rosszban. Nincs jogunk a személyt magát megtámadni. A személy alatt annak belső autonómiáját, önazonosságát értem. Annak cselekedeteit, gondolkodásmódját, mozgató rugóit vizsgálhatom és bírálhatom. Természetesen korlátozható annak a személynek a mozgástere, aki másoknak árt. Azaz bekaszlizható!

Az erkölcsi választás sokszor nem a jó és a rossz, hanem a rossz és a kevésbé rossz közötti választást jelenti.

Az a gőzt, amit a lelkiismeret és a világ megalkuvásának konfliktusa kelt lelkünkben célirányosan kell hasznosítanunk. Pontosan meg kell neveznünk a felelősöket.

Nekünk és nekik minden tettünkkel, tettükkel el kell számolni. Ezért nem mindegy milyen eszközöket használunk. Az erőszakra nemet mondok, de a jogos önvédelemre igent.

Antal Péter